Nemesvita története

Nemesvita a 13. század elején a Tornai nembeli Tiba birtokában volt. A település régi zalai egyházas hely volt. Egymással versengő kisnemesi családok lakták. A lakosság demográfiai csúcsa 1890 körül mutatkozik, azóta több mint kétharmadával csökkent az itt élők száma. Jellegzetesek a településen a népi építészet parasztbarokk jegyeit magukon viselő kisnemesi kúriái.

Vita a tatárdúlás (1241) előtt a völgyön kívül is terjeszkedett, egészen a törekpusztai határig. A település földesura után nevezték Töreknek, a XIII. század végén ott is épül templom, ezért a puszta másik neve még 1514-ben is Egyházastörek.

nemesvita-szőlő

Szőlőlevelek ellenfényben

Vita legfőbb jövedelemforrása kezdettől fogva a szőlőtermesztés – borkészítés volt. Szőlőit egy adás-vétel kapcsán már 1216-ban oklevél említi. A tatárok elvonulása után a falu elhelyezkedésére nézve bizonyos, hogy lakói egy része a síkon maradt, mások felköltöztek a szurdokba – vagy elhagyott régi házaikba vagy az új, védhetőbb helyekre. Érdekes, hogy Vita 1080 után 1209-ben is oklevélben szerepel, míg a szomszéd Törek csak 1260-ban egy birtokperben, majd 1262-ben annak kapcsán, hogy lakói a tatárok elől más vidékre menekültek. A falu ősiségének legfőbb bizonyítéka az eredetileg román stílusú templom, ami jóval a tatárjárás előtt épült. Alatta és körülötte település kellett legyen, tehát Vita mai helye legkésőbb a templomépítést megelőző évtizedekre, a XII. század elejére, közepére datálható.

Egy kutató, Petneházyné Mály Bice szerint a vitai templomot a Templomos Lovagrend emelte, feltehetően az 1100-as évek végén. A templom a keletkezéséről szinte mesél: vagyis Árpád-kori eredetéről és a templomosok építészetéről. Bár Kurbély György püspök szerint régi parókiáját a ciszterciták emelték, mintegy 600 évvel ezelőtt. E tényállítás azon alapul, hogy a kutató felfedezte a stílusukra jellemző egyenes záródású szentélyt, nem gondolva a megoldást korábban alkalmazó templomosokra és johannitákra. E megfogalmazás azonban lehet szándékos ferdítés, hiszen a templomosok emlékét 1816-ban mély hallgatásba fullasztották.

Vita a templomosok betelepülésekor virágzó falu lehetett. Nem kevés lovag érkezhetett ide, ha 1333-ban pápai tized fejében már 30 „széles dénárral” adóztak. A vitai templom magaslatra épült, de nem a csúcsra, ahogy az a Rendnél szokásos volt. A Templomosok 1203 előtt emelték a templomot, úgy ahogy a felette kőfallal övezett lovagházat (a mai plébánia helyén). A templom északkeleti tájolású, Szent István tiszteletére szentelték, mert mind a templomosok, mind a johanniták – ha nem Jézus életével összefüggően -, akkor magyar szent nevére keresztelték templomaikat.

nemesvita-templom

Nemesvitai templom

Az épület egyhajós, a szentély egyenes záródású, mennyezete cseh boltozatú. A hajó a toronyhoz lett csatolva, mely megoldást faluhelyen kizárólag a templomosok alkalmazták a XII. században. A vitai templom kezdettől fogva karzattal is rendelkezik, mert a templomosok a néptől elkülönülten imádkoztak. A hajó és a szentély szélessége megegyezik, ami a kora gótikára vall., ugyanis a templomosok, sorsukat nem sejtve, mindenkor a jövőért munkálkodtak. A szentély egyenes záródása – mint említve volt – ugyancsak az egyházi lovagrendekre jellemző. A fal síkjából csak a pillérek ugranak ki, melyekben a mennyezet hevederei futnak. Érdekes, hogy a hajó második, kisebb hevedere után a szentély íve következik, mintha a szentélynek kettős diadalíve volna. Maga az apszis a hajó padlószintjénél mindenkor egy lépcsővel magasabban van, itt is így volt, míg át nem alakították. A szentélyből nyílik a sekrestye. Régen innen lehetett a vastag pillérkötegen át a falva vágott lépcsőn feljutni a szószékre, melyet elbontottak.

A templom bejáratával szemben az ajtó fölött látható az építtető lovag címere: Rózsa alakú keretbe foglalt csúcsos pajzsban haránt úgynevezett címergerendával elválasztva két medve, vagy vadkanfő. A címer fölött szembeötlő a torony két eredeti későromán, illetve kora-gótikus tölcsérablaka. Szinte kiáltanak a XII. század végi stílusjegyek, bár az ablakok mérete az akkoriban épült hazaiakénál nagyobb, jóval nagyobb a templom is.

A templom védőszentjeinek neve (szent András és Benedek) csak 1725 óta ismert. Szentté avatásukra Gellértet megelőzve 1083-ban került sor. Az 1778-as átépítés után Szent István nevére szentelték fel.

Mivel Vita nem (teljesen) pusztult el a török időkben, a templom is ép maradhatott. Erre utal, hogy 1748-tól pár évig a környező települések Vita filiái (leányegyházai) s Vita az egyetlen, melynek működő plébániája van. A mai plébánia épület volt a lovagház. Fekvése, tájolása egyértelműen a templomosokra vall. A templomnál magasabban helyezkedik el, s a szurdokra és a templom épültére néz. Földszintes volt, erős kőfallal körülvéve, melynek ma már csak egy kis darabja ál. Az eredeti lovagház L. alakú lehetett. Kútja, illetve ciszternája ma is megvan.

A ház mögött állt a méretes istálló, melyre szükség is volt, mert minden lovag három emberrel, ugyanannyi lóval rendelkezett, s a csatlósoknak is volt lovuk. Az istállófal azért ép részben ma is, mert a köveket hideg-oltású mésszel kötötték meg, ami nem porlik és nem reped, így a nép az idők során nem igen tudta elhordani. Ezért állnak Európa szerte és a szentföldön a templomosok 800 éves várai és rendházai, melyeken alig fogott az időt. Itt Vitán is kevesen tartózkodhattak, állandóan úton lévén, egyházi vagy királyi küldetésben. A Rend nem csak a keresztes hadjáratok leghatékonyabb alakulata volt, tagjait a királyok és fejedelmek belviszályaikba és nyelvtudásuk miatt diplomáciai alkuikba is bevonták. Ahol megtelepedtek, helytálltak, így Magyarországon is, ezért jutalmazták őket az árpád-háziak bőségesen, s ezért nem engedték a Kárpát medencében a Jeruzsálemi Templomos Lovagrendet szétverni.

A XIII. század közepén a vitaiak és a törekiek határaik miatt perbe keveredtek, ami azt jelenti, hogy a tatárjárás idején a két község önálló volt. 1260-ban végül a két település a birtokvitában egyezségre jutott. Ebben szerepet játszhatott a tatárdúlás keserves emléke, valamint feltehetően az is, hogy a vitaiak az országút mellől a szurdokba költöztek. A dúlást mindkét falu súlyosan megszenvedte. 1262-ben vitáról ismét okleveles említések történnek, hol villaként – falu, hol földként – terra, jegyezve, majd jó időre eltűnik a forrásokból, vagy megsemmisülnek a települést említő iratok.

Legközelebbi írásos emlék Vitáról 1333-ra datálódik, amikor papja, Pál révén, aki abban az évben pápai tizedként 35, a következőben 30 széles dénárt fizetett. Ismeretes az is, hogy a tapolcai medence települései között Vita akkoriban a második adófizető volt, tehát igencsak jómódú lehetett. Vezető szerepére utal, hogy Györktől a Lesencékig (Tomajig) és Vállusig a falvak a vitai plébánia fennhatósága alá tartoztak, ami minden bizonnyal az ide települt templomos lovagoknak köszönhető.